Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Orbán Viktor kormányzásának szimbóluma egy bazár, amit háromszor adtak át, de még mindig nem fejeztek be.
„Már azért megérte végighallgatni az évértékelőt, hogy megtudjuk: Orbán Viktor kormányzásának szimbóluma egy bazár, amit háromszor adtak át, de még mindig nem fejeztek be. A valóságérzéket jelzi az is, hogy a polgározásra csak a beszéd első percéig kellett várni. Merthogy a miniszterelnök pontosan érzi: a legnagyobb mély ütést nem Simicska Lajostól és nem is a veszprémiektől kapta – sem a G-day alkalmával, sem a vasárnapi időközin nem derült ki olyasmi, amit korábban ne tudtunk volna –, hanem a GFG nevű politikai elemzőtől, aki az úri közönség képébe vágta, hogy a polgári Magyarország nevű termék pontosan annyit tud, mint a hagyományos mosópor.
Esélyes, hogy félórányi verbális petting a polgársággal nem fogja ellensúlyozni az elmúlt öt év monoton menetelését az autokratikus Kelet és az oligarchikus államkapitalizmus felé – mégiscsak ellenkező irányokról volna szó. Abban pedig biztosak vagyunk, hogy ez a retorikai színvonal a törzsközönségen kívül már senkit nem hat meg.”